Járóka Lívia: a romákkal közös történelmet tanítsák az EU-ban
Az Európai Parlamentben megemlékeztek a roma holokausztról.
Az Európai Parlamentben megemlékeztek a roma holokausztról.
Győri Enikő, az uniós ügyek államtitkára hétfő este egy brüsszeli rendezvényen az ipari vállalkozásokat tömörítő Bajor Gazdasági Szövetség (vbw) vezetőjének azt mondta: a bank-, energia- és távközlési szektorra, valamint a kereskedőláncokra kivetett válságadók az arányos teherviselést célozzák.
A médiatörvényről és a körülötte kialakult helyzetről is biztosan szó lesz a magyar kormány és az Európai Bizottság (EB) pénteki budapesti ülésén - mondta Győri Enikő európai ügyekért felelős államtitkár kedden a magyar sajtónak.
Az európai ügyekkel foglalkozó államtitkár az EU-csúcstalálkozó alatt találkozott újságírókkal és értékelte az idei első, majd második félévi spanyol, illetve belga elnökség által elért eredményeket, valamint felvázolta a magyar elnökség előtt álló feladatokat.
A magyar EU-elnökség alatt a kormány mind a négy uniós tagjelölt országgal – Horvátországgal, Izlanddal, Törökországgal és Macedóniával – szeretne legalább egy lépést tenni előre az integrációban – mondta Győri Enikő EU-ügyekért felelős állampolgár egy szerdai külügyminisztériumi háttérbeszélgetésen.
Magyarországon teljes lendülettel folytatódnak az előkészületek a soros elnökséggel járó feladatok magas színvonalú ellátására – mutatott rá Győri Enikő, EU ügyekért felelős államtitkár, és cáfolta Göncz Kinga értesüléseit, miszerint Brüsszelben fenntartásaiknak adtak volna hangot a magyar kormány felkészültségét illetően.
Bagó Zoltán veszi át a külügyi államtitkárnak kinevezett Győri Enikő helyét az Európai Parlamentben (EP) , a politikus a Fidesz-KDNP közös listáról jut be a brüsszeli testületbe.
Győri Enikő, a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője nem kap fizetést a Külügyminisztériumtól vagy a kormány más szervétől, és semmilyen költségtérítésben nem részesül, amíg felkészül az EU-államtitkári tisztségre - tájékoztatta a külügyi tárca hétfőn az MTI-t.
A Heti Válasz szerint nagyjából összeállítható a leendő Orbán-kormány névsora: a vagyongazdálkodási tárca vezetője Fellegi Tamás üzletember lehet, a földművelésügyet Fazekas Sándor karcagi polgármester kaphatja, a humán csúcstárcát pedig valószínűleg Réthelyi Miklós, a Semmelweis Egyetem korábbi rektora irányítja majd. Kövér László várhatóan házelnök lesz.
Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár szerint ugyan a "médiahelyzet" körüli "botrány" nem könnyíti meg a magyar elnökség dolgát, a szakmai munkát nem hátráltatja.
Hímes pen-drive, dinamós lámpa, Rubik-kocka, C-vitaminos cukorka - egyebek mellett ilyen ajándékokat kapnak a soros magyar uniós elnökség itthoni rendezvényeinek vendégei. A szuveníreket pénteken mutatta be újságíróknak.
A magyar EU-elnökségi stábot "sokkolta", hogy belföldön és külföldön többen is megkérdőjelezték Magyarország alkalmasságát az elnökség betöltésére – olvasható Martonyi János külügyminiszter és Győri Enikő európai uniós ügyekért felelős államtitkár közös felhívásában.
Jövő év első félévében összesen 250 rendezvényt szerveznek az EU-elnökség kapcsán, ebből a Keleti Partnerség találkozó kiemelt státuszt kapott – mondta a Business Travel Show elnevezésű, üzleti utaztatóknak rendezett kiállítás konferenciáján Manno István, a Külügyminisztérium rendezvényszervezési főosztályvezetője. Ezen kívül 18 miniszteri informális ülésre, 10 miniszteri konferenciára, 60-70 magas szintű rendezvényre kerül sor, a többi rendezvényen pedig szakértők vesznek részt. A magyar EU-elnökségnek a várakozások szerint milliárdos bevétele lehet.
Elhatárolta magát a magyar belpolitikától kedden az Európai Bizottság leköszönő gazdasági és pénzügyi felelőse, egyszersmind örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy mandátumának végére Magyarország teljesíti azt a programot, amelyben megállapodott Brüsszellel.